Kukoricahibrid, amely két csövet nevel és csökkentett tőszámmal is gazdaságos termeszteni

Kukoricahibrid, amely két csövet nevel és csökkentett tőszámmal is gazdaságos termeszteni

A Tiszapart Kft. területei a Bodrogközben fekszenek. A gazdaság ügyvezetője a termésstabilitásra törekszik – és erre a célra keresi a legmegfelelőbb kukoricahibrideket.

A Tiszapart Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk a kukoricatermesztés gazdaságos alternatíváiról. Mahalek Lászlót először a gazdaság területi adottságairól kérdeztünk.

“A Bodrogközben gazdálkodunk, területeink meghatározó része Tiszacsermely és Tiszakarád között található. 1200 ha bérelt földterületen termelünk és bérmunkát szolgáltatunk partnereink számára. A vetésforgó búza-, napraforgó- és kukorica kultúrákból áll, amelyet kiegészít egy kevés gyepterület. A társaság alkalmazásában 22 fő alkalmazott dolgozik.

Technológiánk tekintetében fontosnak tartom kiemelni, hogy elkezdtünk átállni a forgatás nélküli talajművelésre, így a talajok nagy részét igyekszünk inkább lazítani. Természetesen, amennyiben egy gazdasági év kártevő nyomása úgy alakul – vagy az adott kultúra azt igényli – akkor az ekéhez nyúlunk, de igyekszünk a szántást a lehető legritkábban alkalmazni.

Hamarosan indulhat a kukoricavetés! – fotó: Marton Genetics

Jó öntözési adottságaink vannak, azonban az öntözőrendszer kiépítését és beindítását nem tudjuk megvalósítani mindaddig, amíg a tábláink osztatlan közös tulajdonban vannak. A földjeink 90%-a osztatlan közös tulajdonban vannak – és ennek a helyzetnek a megszüntetésére nem nagyon látunk rövid távú megoldást…

A Tiszapart Kft. területeinek szabdaltsága országos viszonylatban jónak és átlagosnak tekinthető, hiszen 1200 ha 50 parcellára van felosztva. A precíziós gazdálkodás iránt élénken érdeklődünk és bízunk benne, hogy mihamarabb megtörténik az osztatlan közös tulajdoni formák megszüntetése – és elkezdhetünk ismerkedni-, majd átállni a precíziós technológiákra.

Marton Genetics nemesítőház vetőmagjait búza tekintetében 3 éve használom. Amikor átvettem a gazdaság irányítását, igyekeztem a környéken gazdálkodók jól teljesítő búzafajtáit megismerni és ezek között több ígéretes és megbízható fajtát láttam a Marton Genetics palettájáról.

A MG búzák 2020. május első napjaiban – fotók: Marton Genetics

Így került be termesztésünkbe legelőször az Mv Ménrót és az Mv Kolo – majd a következő évben bővült a paletta az Mv IkvaMv Krajcár és az Mv Nádor fajták termesztéstechnológiába történő beillesztésével.

Mind az öt Marton Genetics őszi búzáról azt tudom elmondani, hogy kiszámítható, megbízható teljesítményt mutatnak, a 6 tonna feletti termésátlagokat a kedvezőtlenebb évjáratokban is hozzák.

A malmi minőség az elmúlt három évben mindhárom fajta esetében elértük.

A Marton Genetics nemesítőház gyönyörű, homogén búzatábláinak kitáblázása 2020. tavaszán – fotó: Marton Genetics

A búza jó példájából kiindulva megbíztam a Marton Genetics szaktanácsadóiban és úgy döntöttem, hogy kipróbáljuk a kukoricahibrideket is. Kukorica tekintetében úgy gondolom, hogy a mi adottságaink mellett nem szabad a termésmaximumokra törekednünk, mert ennek elérése érdekében átbillenhetünk egy olyan túlzott inputanyag-felhasználásba, amely gazdaságosság szempontjából a profit rovására mehet.

A profitmaximalizálás érdekében kísérletezünk a csökkentett tőszámú vetéssel és talajkímélő technológiákat alkalmazunk a kukoricatermesztésben.

Mindezek mellett a 8 tonnás termésátlagok biztosítják számunkra a gazdaságos termesztést és a fejlődőképes, fenntartható működésünket.

Amikor a Marton Genetics szakembereivel ismertettem a technológiánkat, akkor ők azt javasolták, hogy próbáljuk ki az Estilla, a Kamaria és a Mv Tarján kukoricahibrideket, mert ezek jól beilleszthetők a termesztésünkbe.

Az Estilla esetében ajánlották a csökkentett tőszámú vetést (64.000), mivel ez a hibrid hajlamos a kétcsövűségre. Az első év próbálkozását siker koronázta, mert a csökkentett tőszám tényleg bevált és az Estilla valóban hozta a két csövet.

A termésátlagunk 8 tonna lett – így idén már nagyobb területen bizonyíthat mindhárom Marton Genetics kukoricahibrid.

Az Estilla kiemelten szárazságtűrő, magas termőképességű, rendkívül jó stressztűrő-képességű lófogú hibridkukorica – fotó: Marton Genetics

A Marton Genetics nemesítőház dolgozóiról és szaktanácsadói hálózatáról csak jó tapasztalataim vannak. A szakmai profizmus mellett ki kell emelnem az emberi tényezők fontosságát. A személyes kapcsolat és a bizalom megerősödött, így remélem, hogy idén – már nagyobb területen is – olyan szép eredményeket érünk el, mint tavaly.

Kukoricában ezt a technológiát szeretném folytatni és tökéletesíteni, amelyhez azokat a hibrideket fogjuk használni, amelyek a legjobban teljesítenek. Nagy potenciált látok az Estillában.”